Kihűlés...

Kezdek kihűlni. Most, hogy itt az ősz, megint kezdek visszaesni a mély szomorúságba, úgymond depresszióba, amibe egy éve voltam. Nem csoda, hiszen a családban szaródik el minden. De nem akarok kitálalni. Meg amikor a barátaim mesélik nekem a problémáikat, szívesen meghallgatom, és általában jó tanácsokat adok. Most meg ugyan ez van, de nem tudok tanácsot adni. Nem tudok mondani semmit. Nem akarom, hogy sajnáljatok, csak jó ezt kiönteni magamból.
Amúgy meg, ha tudni szeretnétek: Nem azért vagyok bújós, nem azért mondom mindenkinek, hogy "szeretlek" és nem azért adok mindenkinek puszit éppen amikor úgy érzem, mert ilyen vagyok és ilyen haamr szeretek meg embereket. Hanem mert olyanokon mentem keresztül kiskoromban, ami kihozta belőlem a szeretetérzetet és szükségem van az érintésre. Lehet, hogy ez másnak többet jelent, s megbántok vele embereket. Nagyon sajnálom. De nekem ez szimplán ezért van. És ezt nézzétek el nekem! Persze, van, akinél többet jelent barátságnál. (Szerelem, lelki társ és testvér, testvér. És ennél a három szónál, három külön emberre gondoltam) Ez egy eléggé világfájdalmas iromány lett, de ilyen is kell néha.

Mostanában ezt hallgatom, nagyon rákattantam, mertez jól esik a szívnek, a nehéz időszakokban.

Napi idézet: ~ Mert amikor sírtál, letöröltem  könnyeid. Mert amikor kiáltottál, elűztem a félelmeid. És ezekben az években, fogtam a kezed végig, de még mindig...A Mindenem vagy. ~ Evanescence - My Immortal